A Tisza elválasztotta a szerelmeseket

Kategória:
Történetek, Szerelmes történetek

A Tisza elválasztotta a szerelmeseket

Egy különleges szerelmi történet az árvíz idejéből

A tragédia közepette sok gyönyörű emberi történet született. Az egyik legismertebb egy fiatal lányról és a vőlegényéről szól, akik az árvíz éjszakáján külön kerültek. A lány egy tetőn vészelte át az éjszakát, míg vőlegénye egy csónakkal kereste őt a sötétben, órákon át kiabálva a nevét a hömpölygő víz felett. Reggelre végül egymásra találtak, félig megfagyva, de élve...

Amikor a Tisza elválasztotta őket

1879 március 12-én éjjel Szeged felett nem csak a víz tombolt. A város szívében, a Felsőváros egyik szerény házában egy fiatal pár, Kovács Julianna (Juliska) és Takács István készülődött az esküvőjére. Mindketten alig múltak húszévesek. István asztalossegéd volt, Juliska pedig varrónőként dolgozott egy belvárosi szabónál. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, de a szerelem csak néhány évvel korábban lobbant fel köztük, egy nyári bálon, ahol István először merte meghívni táncolni a lányt.

Az árvíz éjszakáján minden megváltozott.

Hajnali kettő körül hatalmas robajjal szakadt át a gát. A jeges víz pillanatok alatt elöntötte az utcákat. István éppen a szomszédban segített egy idős asszonynak biztonságba helyezni néhány holmit, amikor a víz betört. Juliska egyedül maradt a házukban.

Mire István visszaért, a ház már félig víz alatt állt, és a lány egy közeli fa tetejére menekült, ahonnan kétségbeesetten kiabált. A sötét, hömpölygő ár elválasztotta őket. István egy arra sodródó csónakdarabot megkaparintva órákon át evezett a jeges vízben, Juliska nevét kiabálva a viharban.

A lány a faágba kapaszkodva, átfagyva, remegve hallgatta a távolból a hangját, de a szél és a víz zaja sokszor elnyomta azt. Reggel felé, amikor már szinte mindenki azt hitte, hogy Juliska odaveszett, István végre megtalálta. A lány alig volt eszméleténél, keze-lába megfagyott. István a csónakba emelte, saját kabátjával takarta be, és evezett vele a legmagasabb, szárazabb rész felé, a Palánk irányába, ahol sokan menedéket találtak.

A túlélés és az újrakezdés

Mindketten életben maradtak, de mindent elvesztettek: házukat, holmijukat, István szerszámait.

Az árvíz után Szeged romokban hevert. Sok pár ekkor adta fel a közös jövő álmát, de ők nem.Három hónappal később, amikor a víz végre visszahúzódott, és a város lassan újjáépült, Kovács Julianna és Takács István 1879. június 15-én összeházasodtak egy ideiglenes, egyszerű ceremónián.

Az esküvőjükön nem volt nagy lakodalom, sem gazdag hozomány, csak néhány túlélő barát, egy kis kenyér és a remény.

István később az újjáépítésben dolgozott asztalosként, Juliska pedig a segélyakciókból kapott varrógéppel segítette a családot. Több gyermekük született, és unokáiknak sokszor mesélték el azt az éjszakát, amikor a Tisza el akarta venni tőlük a szerelmet, de végül csak még erősebbé tette azt.

Mi maradt belőle?

Ma már nincs nyoma a pontos címnek, ahol laktak, de a történetük bekerült a szegedi árvíz szájhagyományába. Szeged lakói sokáig úgy emlegették: „Az árvíz sok mindent elvett, de néhány szerelmet csak megerősített.”

Tetszett a cikk?