A kemence melege, amikor a kenyér még a család szíve volt

Volt idő, amikor a kenyér nem a boltból érkezett, hanem a ház asszonyának szorgos keze alól. A falvakban szinte minden portán állt egy kemence, amely nemcsak a sütés helye volt, hanem a családi élet egyik legfontosabb központja is.

A kenyérsütés rendszerint hetente egyszer történt.

Ez a nap már hajnalban elkezdődött. A háziasszony elővette a nagy dagasztóteknőt, kimérte a lisztet, felélesztette a kovászt, majd langyos vízzel és sóval összeállította a tésztát.

Ezután következett a hosszú, kitartó dagasztás, amely sokszor fél óránál is tovább tartott. A jól kidolgozott tészta sima, rugalmas lett, és amikor már "élt" a kéz alatt, vászonkendővel letakarva pihenni hagyták.

A kelés ideje alatt lassan befűtötték a kemencét. Vastag hasábfák ropogtak benne, a tűz egyre forróbbá tette a téglákat. Mire a tészta megkelt, a kemence is elérte a megfelelő hőmérsékletet.

A megkelt tésztából általában három-négy hatalmas, kerek kenyeret formáztak. Ezeket lisztezett szakajtókosárba tették, ahol még egyszer megkeltek.

Amikor elérkezett a sütés ideje, a kemencéből kihúzták a parazsat, a sütőteret benedvesített seprűvel kitisztították, majd hosszú nyelű falapáttal egymás után becsúsztatták a kenyereket.

A maradék tészta ajándéka, a tejfölös lángos

A dagasztás után szinte mindig maradt egy kisebb darab kenyértészta. Ebből készült a család egyik legjobban várt finomsága: a kemencés lángos.

A tésztát kézzel óvatosan ellapították, majd bőségesen megkenték friss, házi tejföllel. Sok helyen egy kevés zsírt vagy olvasztott szalonnát is kentek rá, megszórták sóval, néhol hagymával vagy egy kevés túróval is gazdagították.

A lángost nem a kemence mélyére tették, hanem közvetlenül a kemence szájához, az ajtó közelébe. Ott a hő már valamivel enyhébb volt, mégis elegendő ahhoz, hogy néhány perc alatt gyönyörű aranybarnára süljön. A széle ropogós lett, a közepe puha és levegős, a tetején a tejföl finoman megpirult.

A gyerekek izgatottan lesték, mikor készül el, hiszen ez volt a kenyérsütés első jutalma. Gyakran még forrón, kézben tartva ették meg, és alig várták, hogy a kemencéből előkerüljön.

A friss kenyér ünnepe

A kenyerek nagyjából másfél-két óra alatt sültek készre. Amikor kivették őket a kemencéből, kopogós héjuk messziről jelezte, hogy jól sikerült a sütés. A héjat sok helyen kevés vízzel megkenték, ettől szép fényt kapott, majd tiszta vászonruhával letakarva hagyták lassan kihűlni.

A friss kenyér illata betöltötte az egész házat, sőt sokszor még az utcát is. A család számára ez mindig különleges pillanat volt.

A ropogós héj és a puha, illatos bél együtt jelentette a biztos megélhetést, a szorgalmas munka gyümölcsét.

Cikk folytatása a II. részben:

https://szegedvilaga.hu/main/adatlap/illatok_amelyekre_mindig_emlekezunk_iiresz/1665